Az örökös visszacsatolás, a tükör homálya, a "mindig magammal mentem szembe". Az új is egyszer megszokottá válik, egyszer eljön az idő és megszökik. A hűvös záporillat benyomul szobámba, a kérdő arcok emlékképei közé. Nehéz volt szembeállnom a váltással, amit én választottam. Magam mögött hagytam a válaszutat, s a választ magammal cipeltem. Az elszámolás még nem teljes, még több a sérelem, mint a gyógyulás. Mimóza-blues.